A fenntartható urbanizáció a kihívás, a tervszerű városfejlesztés a megoldás

/
/
A fenntartható urbanizáció a kihívás, a tervszerű városfejlesztés a megoldás

Fenntartható urbanizáció címmel jelenik meg Dr. Bajnai László újabb tanulmánya a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiadójának gondozásában készülő Fenntartható önkormányzat című tanulmánykötetben. A kiadvány azokat az eredményeket jeleníti meg, amelyek a Jó Állam kutatások önkormányzati, településtudományi vetületéhez kapcsolódva körvonalazódtak az elmúlt év során.

A fenntartható urbanizáció kihívásai címmel megjelent Dr Bajnai László, a Városfejlesztés Zrt vezérigazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa műhelytanulmánya az NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar Közszervezési és Közigazgatástani Intézet által rendezett 2016. évi műhely-fórumon elhangzott előadások szerkesztett változatát tartalmazó tanulmánykötetben.

A  Prof. Dr. Tózsa István által szerkesztett, Prof. Dr. Nemes Ferenc és Prof. Dr. Sikos T. Tamás által lektorált kötet fejezetei az intézet munkatársainak kutatási eredményeit jelenítik meg egységes közigazgatástani keretben, és a közigazgatástan széles spektrumát fedik le. Szerzői az Intézet munkatársai: Dr. Almásy Gyula, Dr. Bajnai László, Dr. Belényesi Emese, Dr. Buskó Tibor László, Győrfyné dr. Kukoda Andrea, Dr. Jenei Ágnes, Jószai Attila, Dr. Koronváry Péter, Dr. Merkovity Norbert, Prof. Dr. Nemes Ferenc, Prof. Dr. Tózsa István, Dr. Zsolt Péter.

Magyary Zoltán nyomdokain haladva az Intézet a közigazgatási vezetés és szervezés; közigazgatási kommunikáció és média; közigazgatási urbanisztika; közigazgatási statisztika diszciplináris területeit integrálja.

Dr. Bajnai László tanulmánya a class=”feher-alapon-kek gyakorlatban is jól használható tartalmi útmutatást ad a fenntartható városfejlesztéshez, az integrált településfejlesztési stratégia és az akcióterületi terv készítéséhez, a településrendezési eszközök tervezéséhez, és segítségükkel a fenntartható városfejlesztés tervszerű megvalósításához. Részletesen áttekinti a környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból fenntartható urbanizáció egymással összefonódó kihívásait. Amellett érvel, hogy választ kell adni rájuk, és felvázolja ennek fő irányait. Hangsúlyozza, hogy a fenntartható fejlődés megvalósítása érdekében minden szempontból szükséges a városi szövet tervszerű átalakítása: a fenntartható urbanizáció a kihívás, a tervszerű városfejlesztés a megoldás. Ehhez nélkülözhetetlenek a fenntartható fejlődés kihívásait megválaszoló, megvalósításra alkalmas tervek – településfejlesztési koncepciókintegrált településfejlesztési stratégiáktelepülésrendezési tervek és komplex városfejlesztési akciótervekakcióterületi tervek – valamint a megfelelő jogi, finanszírozási és szervezeti eszköztár, aminek biztosításához jó alapokkal rendelkezünk.

A tanulmánykötetet megjelenését az E-Government Alapítvány a Közigazgatás Modernizációjáért gondozta.

A cikk elérhető a következő linken:

http://varosfejlesztes.hu/bajnai-laszlo-a-fenntarthato-urbanizacio-kihivasai-tanulmany/

A teljes tanulmánykötet pedig ezen a linken került publikálásra:

https://akk.uni-nke.hu/document/akk-uni-nke-hu/tanulmanykotet%20XLII.pdf

Budapest, 2018. május 18.

Mohai V. Lajos

Kérdése van?

Tegye fel őket alábbi elérhetőségein valamelyikén!

1A Városfejlesztés Zrt-t azért alapítottuk 1997-ben, hogy Magyarországon is általánosan használhatóvá tegyük az operatív városfejlesztés bevált eszköztárát, kezdve a komplex városfejlesztési elképzelések valóra váltásának hazai tervezési és megvalósítási módszereivel, valamint szervezeti, jogi és finanszírozási eszközeinek bevezetésével.

Elérhetőség

 H-1075 Budapest, Madách Imre út 2-6. II. lépcsőház 6. em. 57.

Városfejlesztés Zrt © Minden jog fenntartva

For stylish and safe eyebrow piercing, check out Chronic Ink in downtown Toronto. Vavada casino Hogyan dawgz.ai/hu