MIÉRT?

Miért állítjuk, hogy a fenntartható urbanizáció érdekében történő fenntartható városfejlesztés az általános értelemben vett fenntartható fejlődés kihívásainak megválaszolásához szükséges beavatkozások egyik legfontosabb területe. És miért állítjuk, hogy ez egy olyan szerteágazó, komplex, hosszú időn át tartó, tevékenységgel végezhető értelmesen, amit csak tudatosan és tervszerűen van értelme végezni, és miért állítjuk, hogy az említettekből következően ezt a tevékenységet definíciószerűen a közszféra tudja irányítani, szervezni és ellenőrizni – vagyis kézben tartani – természetesen a magánszféra vállalkozásainak lehető legnagyobb mértékű bevonásával, strukturált együttműködésben velük.

A jelen cikk azzal a szándékkal íródott, hogy ezúton is felhívjam a hazai tudományos és szakmai közönség figyelmét a fenntartható városfejlesztés fontosságára, meglévő bevált módszertanára és eszköztárára. A jelen cikk műfaji sajátosságai és terjedelmi keretei között csak az említett kérdésekre adott válaszok lényegét jelezhetem, részletes kifejtésük megtalálható a publikációk menüpontban, illetve a témában írt tudományos publikációimban, (Bajnai László: BEVEZETÉS AZ URBANISZTIKÁBA, A fenntartható urbanizáció tervezése és megvalósítása Budapest, 2016, Scolar Kiadó; Dr. Bajnai László: FEJEZETEK A VÁROSFEJLESZTÉSBŐL I. Budapest, 2018, Scolar Kiadó).

AZ URBANIZÁCIÓ JELENTŐSÉGE

A fenntartható urbanizáció civilizációnk megmaradásának kulcskérdése.„A civilizáció és az urbanizáció elválaszthatatlanul összefonódik, és ugyanazt jelenti” – írta Ildefonso Cerdá, Barcelona XIX. század második felében megvalósult bővítésének tervezője az urbanisztika korszakalkotó elméleti alapművének szerzője (Ildefonso Cerdá: AZ URBANIZÁCIÓ ÁLTALÁNOS ELMÉLETE Budapest, 2013, Scolar Kiadó)

A FENNTARTHATÓ URBANIZÁCIÓT SZOLGÁLÓ FENNTARTHATÓ VÁROSFEJLESZTÉS JELENTŐSÉGE ÉS KOMPLEXITÁSA

Az urbanizáció legfontosabb strukturális problémái a környezeti szempontból fenntartható fejlődés legnagyobb kihívását jelentő globális felmelegedés

• • okozói (mások mellett) és

• • következményei

egyszerre.

Az urbanizáció a globális felmelegedés egyik legfontosabb  előidézője  a közúti és tengeri közlekedés és áruszállítás mellett. Az urbanizáció felelős a globális energia felhasználás és üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős részéért, az ENSZ égisze alatt folytatott kutatások szerint a globális energia fogyasztásért több mint 60%, az  üvegházhatású gázok kibocsátásáért 70% arányban.

A fenntartható fejlődés kihívásait ezért nem lehet megválaszolni a fenntartható urbanizáció nélkül, ami a városi szövet (Bajnai, 2016) jelentős mértékű, tudatos, tervszerű átalakítását feltételezi.

A környezeti szempontból fenntartható fejlődés tekintetében az urbanizáció a tengeri és a közúti szállítás mellett az egyik legfontosabb tényező a globális felmelegedéshez vezető okok előidézésében. Az utóbbi két évtized tapasztalatai, kutatásai és felismerései azt mutatják, hogy a fenntartható városfejlesztés környezeti dimenziója szempontjából a legnagyobb kihívást a városok spontán térbeli szétterülése jelenti (angolul: urban sprawl, franciául: étalement urbain). A túlnyomórészt monofunkcionális lakóterületként működő – a központi város centrumától és szolgáltatási, munkahelyi övezeteitől egyre nagyobb távolságban kialakuló – szuburbiák lakóterületei olyan mobilitási kényszert generálnak, ami a környezeti fenntarthatóság szempontjából minden tekintetben káros hatású. A legnagyobb károkat a CO₂ és az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátása, valamint az energiapazarlás okozza. Ennek következtében a városok térbeli szétterüléséből adódó, területi korlátozás nélküli urbanizáció a globális kereskedelem által generált áruszállításhoz kötődő hajóforgalom és közúti forgalom után a második helyet foglalja el a globális felmelegedés jelenlegi ismereteink szerinti folyamatainak előidézésében.

Egy városközponti szolgáltatások és munkahelyek nélküli szuburbia szabadon álló zöldövezeti passzív házában élő négy fős család teljes energiafogyasztása és ÜHG kibocsátása jóval nagyobb, mint ha a belső, intenzívebb beépítésű, központi fekvésű városrészekben, a normáknak megfelelően hőszigetelt, de nem passzív, többlakásos házban élne (Clerc, Chalon, Magnin,Vouillot, 2008).

A 80-as évek óta robbanásszerűen felgyorsult, térbeli szétterülést eredményező, spontán urbanizációs folyamatok változatlanul hagyásával az ÜHG kibocsátás és az energiapazarlás tovább növekszik. Ez a folyamat nem fordítható vissza, és meg sem állítható önmagában a smart city programokkal sem. Az úgynevezett okos város projektek látóköréből ugyanis általában teljesen kiesnek a spontán városfejlődés kedvezőtlen folyamatai által előidézett problémák. A legfejlettebb IT technológiákat felvonultató smart city projektek a város meglévő fizikai valóságára fókuszálnak, hatékonyságjavító üzemeltetési intézkedésekkel, illetve a települési szolgáltatások javításával igyekszenek kellemesebbé tenni a városi életmódot. Ez pedig önmagában kevés ahhoz, hogy egy leromlott fizikai állapotú, számottevő arányban egészségtelen, alacsony komfortfokozatú lakásokat tartalmazó, kevés zöldfelülettel, elhanyagolt közterületekkel rendelkező, gyalogosan és autóval egyaránt kényelmetlenül használható belső városrészt, ahol esetenként még súlyos szociális problémákkal is szembe kell nézni, vonzóvá tegyünk azok számára, akik XXI. századi színvonalú szép, egészséges és kényelmesen használható lakókörnyezetet keresnek maguk és családjuk számára.

Ahhoz, hogy a spontán urbanizáció kedvezőtlen folyamataiból adódó ÜHG kibocsátás és az energiapazarlás növekedését tartósan lefékezhessük, megállíthassuk és ellenkező előjelűre fordíthassuk, magát a kiváltó okot kell megszüntetni. A városi szövet térbeli burjánzását kell lefékezni, és megállítani. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ez csak úgy oldható meg, ha városaink intenzívebb beépítésű központi részeinek városi szövetét újra vonzóvá tesszük a lakosság számára, amelynek tagjai a lábukkal szavaztak az ottani élet számára biztosított fizikai keretek alkalmasságáról, amikor tömegesen költöztek ki a szuburbiák családi házas övezeteibe.

A kedvezőtlen folyamatok kiküszöböléséhez a belső városrészek városi szövetének jelentős mértékű átalakítása szükséges. Ez az átalakítás lehetséges. Nem csak külföldön, hanem Magyarországon is. Nem csak a közszféra kizárólagos szerep- és tehervállalásával, hanem a feladatoknak és a terheknek a közszféra és a magánszféra szereplői közötti strukturált megosztásával, a rendszerváltozás után létrejött demokratikus jogállam piacgazdasági körülményei között is. Nem csak vissza nem térítendő támogatásból finanszírozva, hanem a városfejlesztési kiadásokat a városfejlesztési akció megvalósításával elérhető közvetlen városfejlesztési bevételekből finanszírozva is. Ennek legismertebb esete Budapesten a Középső-Ferencváros rehabilitációja. Az EU csatlakozás előtti időszak első sikeres vidéki példája a mosonmagyaróvári Lajta lakókert városközponti fekvésű városrészének kialakítása (Bajnai, 2007). A 2014-2020 fejlesztési időszakban ilyen jellegű eredményekre adnak lehetőséget például a Szent Márton születésének 1700. évfordulójához kapcsolódva Szombathelyen megvalósuló városmegújítási beavatkozásokra és a hasonló projektekre épülő komplex városfejlesztési akciók is. Az említett folyamatok elősegítik, hogy a 2014-2020 fejlesztési időszak eredményeire támaszkodva sikeresen válaszolhassunk a 2020 után jelentkező újabb kihívásokra.

A ferencvárosi és a mosonmagyaróvári komplex városfejlesztési akció már az EU-csatlakozás előtti időszakban bebizonyította, hogy a városi szövet átalakításának eredményeként lehetséges a belső városrészek visszahódítása a városi élet számára. Ezzel egyidejűleg közszervezési szempontból bebizonyosodott, hogy létrehozhatóak és használhatóak olyan összehangolt jogi, szervezeti és finanszírozási eszközök, amelyek alkalmasak a komplex, nagy volumenű és hosszú idő alatt megvalósítható beavatkozások eredményes végrehajtására. Rendeltetésszerű használatukkal a közszféra tervszerűen,  pénzügyi szempontból kedvezően valósíthatja meg az említettekhez hasonló, bonyolult, de életképes beavatkozásokat közvetlen városfejlesztési bevételek realizálásával, a magánszféra finanszírozási forrásainak bevonásával.

Az említett konkrét esetek azért lényegesek, mert jól érzékeltetik, hogy a belső városrészek városi szövetének jelentős mértékű átalakítására irányuló, fent említett szükséglet kielégítése nem történik meg magától. A piac törvényei és szereplői nem oldják meg spontán működésükkel az urbanizáció kedvezőtlen folyamatai által előidézett problémákat. Annak érdekében, hogy a modern városok XXI. századi színvonalon, a klímaváltozás már érezhető káros hatásait is ellensúlyozva, a szuburbiákkal versenyképes, vonzó fizikai kereteket biztosíthassanak a helyi társadalom számára, nem elég az ÜHG kibocsátás és energiapazarlás csökkentése a kialakult városi szövet meglévő infra- és szuperstruktúráiban. Az is szükséges, hogy a közszféra által kézben tartott, tervszerűen megvalósított komplex építési beavatkozásokkal a belső városrészek meglévő városi szövetét az operatív városfejlesztés bevált eszköztárának kompetens használatával tudatosan és tervszerűen átalakítsuk, és ezáltal újra vonzóvá tegyük a lakosság és a vállalkozások számára. (Dr. Bajnai László: A fenntartható urbanizáció kihívásai Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közszervezési és Közigazgatástani Intézet 2016-os Műhelykonferenciájának tanulmánykötetében, megjelenés alatt)

A fenntartható fejlődés kihívásainak azonban „csak” az egyik részét jelentik a környezeti szempontból fenntartható fejlődés megoldásra váró – egyre gyakrabban szó szerint égető – problémái.

A fenntartható urbanizáció, mint állapot és mint folyamat komplex kihívásai: