Városfejlesztő társaságok szakmai támogatása
Városfejlesztő társaságok szakmai támogatása, alapítása
A Városfejlesztés ZRt. vállalja településfejlesztő, városfejlesztő társaságok szakmai támogatása, előkészítése lebonyolítását, pénzintézeti, illetve szakmai partnerek bevonásával, az alapító dokumentumok elkészítésével, a személyzet kiképzésével.
A településrendezési tervekben, illetve a komplex településfejlesztési akciótervekben megfogalmazásra kerülő önkormányzati településfejlesztési és településrehabilitációs célok megvalósításának szervezeti eszköze a településfejlesztő társaság.
A Városfejlesztés ZRt. vállalja településfejlesztő, városfejlesztő társaságok létrehozásának előkészítését pénzintézeti, illetve szakmai partnerek bevonásával, az alapító dokumentumok elkészítésével, a személyzet kiképzésével, igény esetén franciaországi, illetve európai uniós továbbképzések szervezésével és lebonyolításával.
Szervezeti javaslat
A településfejlesztő társaságok megalakításának előkészítése során megtörténik a szükséges szervezet társasági formájára, tőkéjének nagyságára és összetételére, szervezeti felépítésére, személyzetének szakmai összetételére és létszámára vonatkozó javaslat kidolgozása.
Jogi konstrukció
A településfejlesztő társaságok megalakításának előkészítése során megtörténik a társaság és az alapító önkormányzat, illetve önkormányzatok közötti együttműködés jogi konstrukciójára vonatkozó javaslat megfogalmazása.
Üzleti terv elkészítése
A településfejlesztő társaság által megvalósításra kerülő komplex településfejlesztési akcióterv, illetve akciótervek pénzügyi paramétereivel összhangban kidolgozásra kerül a társaság üzleti terve a működés első három évére szimulált mérleg és eredménykimutatás kidolgozásával.
Referenciák
SEM IX VÁROSFEJLESZTŐ ZRT.
A Középső-Ferencváros rehabilitációját megvalósító SEM IX. Városfejlesztő Rt-t 1992-ben alakította meg – Budapest IX. kerület, Ferencváros Önkormányzata, – a Francia Köztársaság fejlesztési pénzintézete, a Caisse et Dépots et Consignations (CDC)…
ZALAEGERSZEGI VÁROSFEJLESZTŐ ZRT.
Zalaegerszegi Városfejlesztő Rt-t 1999-ben alakította meg Bajnai László, a Városfejlesztés Zrt akkori fejlesztési igazgatója előkészítő munkája alapján – Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Város Önkormányzata, – a Városfejlesztés Zrt…
MOVINNOV KFT
A MOVINNOV Kft. 2001-től látja el a komplex városfejlesztési feladatokat Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata nevében és megbízásából A komplex városfejlesztési tevékenység megindítása az alapján a tervezet alapján történt, …