Partnerek
A közszféra és a magánszféra projekt szintű együttműködésén alapuló településfejlesztési modell alkalmazása során a településfejlesztés megvalósításának irányítását a közszféra, az önkormányzat tartja kézben.
A városfejlesztés modellje arról szól, hogy a településrendezési tervekben rögzített komplex településfejlesztési célokat a közszféra és a magánszféra együttműködve valósítja meg, ami azt jelenti, hogy az önkormányzat addig a pontig visz végig minden fejlesztési műveletet, ami ahhoz szükséges, hogy megteremtődjenek azok a fizikai és jogi előfeltételek, amelyek biztosítása után a magánszféra vállalkozásai meg tudják valósítani az egyes ingatlanfejlesztési és építési projekteket.
A Városfejlesztés Zrt., illetve az önkormányzat megbízásából működő helyi településfejlesztő szervezet ezért úgy készíti elő, illetve hajtja végre a közszféra fejlesztési műveleteit, hogy annak eredményei az adott piaci körülmények között és az adott piaci ismeretek mellett a lehető leginkább biztosítsák azokat az előfeltételeket, amelyek alapján a magánszféra építési programjában tervezett projekteket meg lehet valósítani.
A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT. PARTNEREI A KÖZSZFÉRA RÉSZÉRŐL
- Budapest, IX. kerület Ferencváros Önkormányzata
- Budapest, VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata
- Budapest XXII. kerület, Budafok-Tétény Önkormányzata
- Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata
- Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata
- Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
- Fülek Város Önkormányzata
- Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
- Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
- Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
- Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
- Érd Város Önkormányzata
- Dunakeszi Város Önkormányzata
- Szécsény Város Önkormányzata
- Bátonyterenye Város Önkormányzata
- Balassagyarmat Város Önkormányzata
- Rétság Város Önkormányzata
- Dabas Város Önkormányzata
- Cegléd Város Önkormányzata
- Nagykáta Város Önkormányzata
- Gyál Város Önkormányzata
- Tura Város Önkormányzata
- Szob Város Önkormányzata
- Törökbálint Nagyközség Önkormányzata
- Zebegény Község Önkormányzata
- Ipolydamásd Község Önkormányzata
- Letkés Község Önkormányzata
- Ipolytölgyes Község Önkormányzata
- Vámosmikola Község Önkormányzata
- Nagybörzsöny Község Önkormányzata
- Kóspallag Község Önkormányzata
- Márianosztra Község Önkormányzata
- Kemence Község Önkormányzata
- Bernecebaráti Község Önkormányzata
- Tésa Község Önkormányzata
- Perőcsény Község Önkormányzata
- Helemba Község Önkormányzata
- Bajta Község Önkormányzata
- Leléd Község Önkormányzata
- Ipolyszalka Község Önkormányzata
- Ipolykiskeszi Község Önkormányzata
- Nógrád Megye Önkormányzata
- Pest Megye Önkormányzata
- Szécsény Város és Környéke Önkormányzatainak Területfejlesztési Társulása
- Bátonyterenye és Környéke Területfejlesztési Társulás
- Ország Közepe Kistérségi Társulás
- Monor és Vidéke Területfejlesztési Társulás
- VÁTI Kht.
- Pro Régió Kht.
- Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Kft.
- Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Rt.
- Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Rt.
- Société Centrale pour l’Équipement du Territoire (SCET)
- Société Centrale Immobiliere de la Caisse des Depots (SCIC)
- Miniszterelnöki Hivatal
- Gazdasági Minisztérium
- Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal
- Ministere de l’Équipement
- Caisse des Depots et Consignations
- Magyar Fejlesztési Bank