Hírek

30
okt

Urbanisztikai biennálé

Budapest után Nancy ad otthont az európai urbanisták kétévente megrendezésre kerülő találkozójának (Urbanisztikai biennálé) 2009. december 3-4. között. A biennálén Magyarország jelentős súllyal képviselteti magát. Közép-Európa városai közül a rendezvény kiemelt vendége lesz Pécs, Európa kultúrális fővárosa 2010-ben. A három előadással szereplő pécsi delegációt Dr. Páva Zsolt polgármester vezeti, tagjai Szécsi Zsolt városi főépítész és Horváth András a Dél-Dunántúli Építész

Read more

28
okt

Kalandozások Urbanisztikában

Megjelent Aczél Gábor könyve Kalandozások Urbanisztikában címmel. A Városfejlesztés Zrt. igazgatóságának elnöke, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke így fogalmazza meg szakmai filozófiáját művének rövid ismertetőjében: Manapság a szakmában sokan beszélnek a városrendezés és az építészet különválásáról, és természetesen részben indokolt is ez a folyamat. Én azonban mindig is úgy gondoltam, hogy egy városrendezőnek – legalábbis amit én ez alatt a

Read more

17
okt

Az Info Rádió Aréna című műsorának vendége volt Bajnai László

Az Info Rádió Aréna című műsorának vendége volt Bajnai László. A Városfejlesztés Zrt. vezérigazgatója a fővárosi városfejlesztési projektek, a piaci alapon működő városfejlesztés és ingatlanfejlesztés valamint a szociális városrehabilitáció kérdéseiről beszélgetett Hlavay Richárddal. A műsor hanganyaga meghallgatható az alábbi címen: http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-309690

10
okt

Még kapható Bajnai László Városfejlesztés című könyve

A Városfejlesztés című hiánypótló könyv (Scolar Kiadó, Budapest 2007), amely a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) támogatásával jelent meg, ma aktuálisabb, mint valaha. A bevált hazai és európai gyakorlat tükrében bemutatja azt a komplex eszköztárat, amelynek használatával az önkormányzatok városépítészeti, funkcionális és pénzügyi szempontból a lehető legkedvezőbb eredménnyel tudják megvalósítani az akcióterületi fejlesztéseket. A kötetben részletesen ismertetett eszköztár alkalmazására építenek azok

Read more

16
Már

Megjelent Bajnai László cikke a Magyar Nemzetben

A Magyar Nemzetben jelent meg a Városfejlesztés Zrt. vezérigazgatójának írása Állami beavatkozásokra vár a magyar építőipar címmel. A cikk teljes szövege olvasható a Publikációk menüben: Bajnai László cikke a Magyar Nemzet Online-on valamint a Magyar Nemzet honlapján: http://mno.hu/portal/622847  

19
jún

URBACT document

The URBACT document of the urban development action in Central-Ferencváros, relised by the SEM IX, mixed enterprise founded by the municipalty and the Caisse des Dépots et Consignations, owned by the municipalty of Ferencváros (9th district of Budapest) and the URBAN DEVELOPMENT CO. LTD. URBACT document

26
okt

Konferencia a Francia Intézetben

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériummal együttműködve rendezett konferenciát a Budapesti Francia Intézet “Európai városfejlesztési programok és eszközeik” címmel. A konferencián Bajnai László fejlesztési igazgató “Városfejlesztés Európai Uniós eszközökkel a Ferencvárosban” címmel tartott előadást. Az előadás anyaga a Módszertan főmenüben megtalálható és letölthető.

12
okt

Külföldi egyetemisták ferencvárosi tanulmányúton

A Városfejlesztés Zrt. a Pozsonyi Műszaki Egyetem 20 projekt menedzsment szakos mérnök hallgatóját és tanáraikat fogadta a Ferencvárosban, a Magyar Urbanisztikai Társaság székházában. A Városfejlesztés Zrt. vezetői, Aczél Gábor elnök-vezérigazgató és Bajnai László fejlesztési igazgató egy-egy előadás keretében mutatta be a közszféra és a magánszféra projekt szintű együttműködésén alapuló önkormányzati városfejlesztés elméletét és gyakorlatát a szlovákiai vendégeknek. Az előadások után

Read more

6
Júl

Elkészült a Ferenc tér rehabilitációja

A Regionális Fejlesztés Operatív Program városrehabilitációs intézkedésének támogatásával elkészült a Ferenc tér rehabilitációja Budapest IX. kerületében, a Középső-Ferencváros városrehabilitációs akcióterületén. A pályázatot az önkormányzat megbízásából a Városfejlesztés Zrt. készítette. A sikeres pályázat eredményeként a Ferenc tér, a Berzenczey utca és a Bokréta utca rehabilitációjára az önkormányzat az Európai Uniótól 373.440.062,- Ft, a kormányzattól 74.705.938,- Ft támogatást kapott.